IWIW – A felszín alatt
Bizonyára mindenki olvasta a Zedna féle iwiw útmutatót. Az írás alapjában véve nem OLYAN rossz, jókat röhög rajta az ember, kitűnően példázza a felhasználók viselkedését, ami enyhén szólva siralmas. Azonban az írás sajnos azon kívül hogy mekkora szar az egész, nem igen mutat meg semmit az egész rendszerből, nem magyaráz semmit, csak szimplán elküld mindenkit a francba. Úgy vélem, a Zedna útmutató, csak a jéghegy csúcsa a rendszert illetően. Az említett dolgokról könnyű beszélni, mert azok a dolgok vannak a felszínen, de mindenképpen többről szól ez az úgynevezett “közösségi portál”. Többször próbáltam már átgondolni, összefoglalni, viszont egy rövid posztban ez lehetetlen megtenni, nem kívánok és nem is tudnék hosszú értekezésekbe belemenni, de azért néhány gondolatot megpróbálnék belefoglalni ebbe az írásba.

Kezdjük talán az elején, az adatlappal. Ez van a felszínen, éppen ezért ezekre figyel a legjobban mindenki, vagy nem. Itt is mindenki jó fejnek, darkosnak, komoly csávónak, vagy a franc tudja minek akar tűnni. Néha ez az akarás azonban visszafelé sülhet és sül is el, joggal mondjuk sok felhasználóra hogy gyökér. Ez az egész adatlap dolog is egyfajta megkülönböztető funkciót lát el, hogy képes legyen kiemelkedni a felhasználó az emberek közül, mint ahogy teszi azt a való életben is. A probléma csak az hogy ez lehetetlen, egy ilyen közösségi portálon mindenki egyenlő, mint általában a neten mindenhol. Fölényeskedni is csak a saját adatlapjával tud az ember, fórumok ugyan vannak, de az mégsem olyan. Ezért irkálnak be ostobaságokat az emberek az adatlapjukba és közben észre sem veszik milyen nevetségessé válnak mások szemében. Véleményem szerint, sokan még ma is túl komolyan veszik ezt és itt nem csak a tizenévesekre gondolok, amiket Zedna is említ, hanem a felnőttek is. Írhat oda akármit az ember, mindenki át fog nézni rajta, bár az internet még mindig serious business. A képmutatóság egyik legtökéletesebb kis verme az Iwiw és a hasonló “közösségi” oldalak, gondoljunk csak arra mikor valakinek a képeit nézegetjük. Ha csak egyszer is kijutott az adott személy külföldre, azt biztos közzé fogja tenni, lássák már mások is, hogy mekkora királyság volt. Rosszabb esetben még az adott ország nyelvén is oda fogja írni a hely nevét, ha ez nem képmutatás és messzemenő sznobizmus, akkor nem tudom micsoda. A legelszomorítóbb, hogy az illető azt hiszi, hogy ez fontos, sőt a többi embert is érdekli és azt fogják mondani “Ez igen!”, vagy valami hasonló, igazából fogalmam sincs hogy pontosan mire gondol az ilyen ember, mikor feltölt és nevet ad egy ilyen képnek. Másik rejtély, hogy vajon miért kell a képeken is fasza gyereknek – dögös kiélt ribancnak kinézni. Nem hiszem hogy felfogják, de ez is minősíti a profil tulajdonosát, mindig látszik, hogy gondosan kiválogatott képről van szó. Láttam már sok olyat is, mikor az emberek magukat fényképezik otthon a szobában napszemüvegben… Ott van a dátum is, télen… napszemüvegben. A party képek meg külön kategóriák, bizonyára vonzó ilyesmit feltölteni, persze nem tűnik fel senkinek, hogy minden hasonló jellegű kép ugyanolyan és enyhén szólva is nevetséges. Pozőrség, ugyanerről beszéltem még anno az otakus Retard no Jutsu posztomban is, csak itt nem békejelet mutatunk, hanem beállunk a felhajtott rózsaszín gallérunkkal vagy éppen jól kihúzzuk magunkat, hogy a csöcseink minél nagyobbnak tűnjenek. A lányok a szájukat is kinyitják… persze csak résnyire, ez az úgynevezett “asking for it” póz (mindenki gondoljon amire akar… na, az az). Végezetül itt a képeknél érdemes megemlítenem az animés felhasználókat is, nehogy már kimaradjanak a jóból. Velük is ugyanaz van, mint a többiekkel, csak ők azt hangoztatják, hogy mekkora animések, sok képet töltenek fel, nagyon sokat. Természetesen ez is nagy pozőrség és az ég világon semmivel nem lesznek többek a többi felhasználó szemében, főleg azért, mivel ezen egyébként is átnéznek sokan. Egyszóval ez is gáz, de nagyon.
Ha már képmutatás, akkor nézzük csak meg a várost. Talán a képek mellett, ez az egyik legnagyobb pozőrség ami előfordul az oldalon. Képesek beírni az emberek mikor kimennek külföldre, hogy London, Párizs stb… pedig nem költöznek ki, csak elmentek két hétre, egy hónapra, de tök mindegy mennyire. Van pofája beírni.
A név igazából az internet szempontjából lesz érdekes. Fölösleges arról beszélni, hogy miért írnak be az emberek olyan faszságokat becenévnek, mint “Yaoi fangirl” vagy “Muffmester”, ezzel nem lehet mit kezdeni. Viszont annál érdekesebb az, amikor felhasználóneveket írnak be. Komolyan nem értem, hová tűnt az anonimitás varázsa, amitől olyan vonzó lesz az internet. Nekem eszem ágában sem lenne megadnom a sjonna-t sehol, már csak azért sem, hogy ne jelölgessen olyan ember, akit még nem is láttam. A privát szféráját elveszíti az ember az iwiw-en, mert bármelyik jöttment bejelölheti, “belenézhet”, de miért jó az valakinek, ha egy teljesen idegen ember jelölgeti, csak azért, mert a marha megadta például a fórumos nevét és könnyen megtalálhatja bárki, aki az említett fórumot használja. Akivel tartani akarja a kapcsolatot valaki, arra ott a privát üzenet és ha akarja úgyis elárulja, hogy valójában kicsoda. Ezzel tehát a fórumozás varázsa is elveszik. Bár mostanában divat a magamutogatás az interneten, úgyhogy nem tudom min lepődöm meg, biztos régimódi vagyok. Na persze lehet hogy valaki annyira “internet tough guy”, hogy ezt be is vállalja és élvezi is. Egészségére. A kitalált becenév se piskóta, nem lehet róla beszélni a jó ízlés határain belül. Ez megint egy érdekes témát vet fel, amiről írni is fogok majd. Számomra ijesztő. Sok mindent veszítettek sokan az iwiw-el, ráadásul szándékosan, tudatosan tették ezt, nem törődve, vagy fel sem fogva azt, hogy mi is ez. Közben pedig fosból készült falat húznak fel maguk elé, amit gyémánttal vonnak be. Képlékeny…
A beszélt nyelvek az animés felhasználók kapcsán jutott eszembe. Sokan nyilván nincsenek tisztában a nyelvtudás fogalmával, ugyanis figyelem, hogy többen is beszélnek japánul, angolul, és németül is egyszerre. A mindenit, ez biza nem semmi! Még tizennyolc sincs, de már három nyelvet beszél. Hogy, kérdem hogy lehet valaki annyira retardált, hogy beír ilyesmit? A válasz egyszerű: Pozőrség. Igen ismét, felvágás, kúlság. Attól hogy két hónapja tanulsz japánul, még nem beszéled a nyelvet és még évekig nem is fogod. Egy nyelvtudásért szívni kell sokat, a heti négy angol órától sem fog rendelkezni senki sem nyelvtudással. Elképesztő.
Igazából ezt a pozőr dolgot rá lehetne húzni minden egyes menüpontra, opcióra vagy mi a franc az, úgyhogy nem is folytatnám tovább, a lényeget azt hiszem leírtam. Viszont van itt még egy-két nagyon fontos dolog a rendszerrel kapcsolatban.
Az új opcióról is érdemes még szólni, az ismerőseid véleményezéséről van szó, ami akár a “Nyaljuk ki egymás seggét nyilvánosan, a többi ember előtt” opció névre is hallgathatna. Amikor előjöttek ezzel, nem akartam hinni a szememnek, létezhet ilyen? Mehet ez még lejjebb? Szerintem ez undorító és senki nem kíváncsi rá, bár ahogy nézem páran használják. Gyakorlatilag lehetőséget adtak a szerkesztők a messzemenő egópolírozásra, sőt ösztönöznek arra, hogy csinálják minél többen. Félelmetes, leírhatatlan.
Már mobilról is elérhető az iwiw: Meg is érdemli aki használja.
Nézzük meg a jelölőrendszert. Miről is szól az egész? Jelölőversenyről! Kinek van több ismerőse, kinek hosszabb a virtuális pénisze, vagy kinek mélyebb a virtuális muffja…? Elgondolkodtató ez is bezony, láttam már nem egy embert, akik órákig kutatnak mások ismerősei között, hátha horogra akad valami ÉS már csak tíz ember kell az ezerötszázig! Sokan bejelentkeznek, látják a jelölést, visszajelölnek és kész. Néha azonban többről van itt szó. Egy jó barátom példáját fogom előhozni:
Egy nap bejelölte egy helybeli srác, akit ismertünk ugyan (mivel ez már elég ok a jelölésre ugye), de életünkben ha beszéltünk vele két szót sokat mondtam. Nem nagy ügy, visszajelölt természetesen. Másnap az utcán összefutottak egészen véletlenül, a barátom (akit bejelöltek) előre köszönt az illetőnek, pedig soha nem is ismerték egymást egyáltalán. A srác ránézett majd lesütötte a szemét és elment mellette. Ilyenkor ugye az ember elküldi magában az illetőt melegebb éghajlatra és kész, de vizsgáljuk meg kicsit, hogy mi is történt itt. Talán ez a legfontosabb része az egész rendszernek, amit lehetne még tovább boncolgatni:
A fickó aki jelölt, azt állította a jelöléssel, hogy ismeri a jelölt illetőt, annak ellenére hogy maga is tudta, ez nem teljesen így van. A jelölt illető is tudta ezt, de a csupán részleges ismeretség ellenére elfogadta a felkérést és visszajelölt, nyújtotta a kezét, megadva ezzel a bizalmat a másik embernek. Az események tükrében a másnapi találkozás elég sokatmondó. A felkérést elfogadó személy köszönt előre a jelölőnek, ezzel is fent tartva, sőt megtartva a tegnapi egyezményt – nevezzük így. Azzal viszont, hogy a jelölő nem viszonozta, nem fogadta a gesztust, egyértelművé tette hogy tegnap becsapta a jelöltet, sőt kihasználta, felhasználta azzal a céllal, hogy eggyel több ismerősre tehessen szert és tovább dagadhasson a nem létező ismeretségi köre, egyszerűbben, a saját céljai érdekében. Akárhonnan is nézzük, a cselekedete etikátlan és durva a jelöltre nézve.
Talán ez volt a legfontosabb dolog ebben a rendszerben, rengeteg kérdést vethet fel, viszont én most itt abbahagynám. Vegyetek szépen egy drazsét és írjatok valami okosat vagy butaságot… bánom is én! (:

november 19, 2008 at 4:12 pm
Mindjárt törlöm magam az iwiwről… XD
november 19, 2008 at 4:33 pm
hát én csak azért vagyok fenn ott,mert néhányan csak ott érnek el
, amúgy a wiw még annyira nem is káosz … nézd meg a myvipet : miss myvip 2008 választás pl XD
november 19, 2008 at 7:07 pm
Nem véletlen nevezik Zsiwiwnek a baráti körömben. Pénzmosoda az egész. Ja, és a nagyon gyengébbek kedvéért, helyes kiejtés: “ájviv”.
ÉS amúgyis ez az egész (FaceBook, My”EMÓparadicsom”Vip és társaik) egy rakás fos. Én is fenn vagyok, de ha havonta felnézek… És a klubbok meg a Téglagyári Megálló is bekaphatja tövig.
Ajánlom a Kretén magazinban megjelent paródiát (wIwI: The Musical), mert az nagyon ellett találva, csakúgy, mint ez is.
november 19, 2008 at 8:00 pm
Köszi szépen! Megnézem majd!
november 19, 2008 at 8:10 pm
Nah sok olyat írtál (megint), aminek nem kevés valóságalapja, de szerintem azért nem minden ennyire fekete-fehér.
Az ismerősök mániákus gyűjtögetése, a magamutogatás, stb. tényleg szánalmas. Egyszerűen nem is értem mi a jó ebben. Hacsak az nem, hogy építi az önbizalmuk (?). Nálam mégis a saját maguk által kreált becenév veri ki a biztosítékot. Merth én úgy tudom a becenév az, amit MÁSOK adnak neked. És nem hiszem h sokakat Princessnek meg hasonlóknak szólítanának… Meg vicces, mikor koodaírják a Pityu v akármi mellé h Ne küldj körlevelet!. Mintha nem tojna rá mindenki.
Viszont jónak tartom, ha vki a nicknevét is kiírja, mert ez vmennyire bizonyítja, h fel meri vállalni magát. Akiben meg nincs ennyi gerinc, azt csak sajnálni tudom. Pff.
november 19, 2008 at 8:16 pm
Amit írtam nyilván nem mindenkire igaz, ha erre gondoltál a fekete-fehérrel. Ez egy viselkedési forma, amit sokan követnek. A nicknév felfedésének pedig az égvilágon semmi köze a gerincességhez, abszolút semmi. Ha nem érzed az óriási ellentmondást, akkor sajnos nem tudok segíteni…
A fórumok sem myvip szerepet töltenek be. Minden fórum, videómegosztó vagy ehhez hasonló oldal azért jó, mert az ember anélkül tud érdemlegesen hozzászólni egy témához, írni valamiről, hogy ujjal mutogatnának rá. Produktív tevékenységgel tehet valamit egy közösségért, többek között erre való az internet. Persze ez csak az én régimódi véleményem.
november 19, 2008 at 10:09 pm
Az iwiw egy tök jó rendőrségi nyílvántartó cucc:D.
november 20, 2008 at 9:16 am
LoL – én most azon röhögtem jót, hogy qrvaanyázol XDDD szenvedés ON. Vicces vagy Édes.
november 20, 2008 at 9:16 am
Jap, felnézek már iwiwiwre… ^.^
november 20, 2008 at 9:24 am
Igen, ez ilyen szenvedős poszt. Elmagyarázom, majd qrvaanyját!
november 20, 2008 at 3:41 pm
Az iwiw még semmi, igazából még úgy nem is olyan agysorvasztó, habár én nem szeretem az ilyen oldalakat. De a MyVip…. az az Internet Pokla. És a lakóhelyemen szinte mindenki MyVip addikt.
november 20, 2008 at 8:00 pm
na jó… bizonyára nekem kis kapacitású az agyam, de most frankón bevágott nálam a syntax error….
Sjonna, rajtad nem lehet kiigazodniXD Egyszer azt írod, hogy milyen gáz, hogy a fórumokon nicknevek, meg személytelenség van, mert hogy úgy ugye könnyű, most meg mégis jó?! Sötétíts fel, kérlek XD
november 20, 2008 at 8:05 pm
Én most az egész internetre gondolok globálisan, nem csak a fórumra. Egyébként melyik írásomra gondolsz?
november 21, 2008 at 11:36 am
Nem tudom fejből, és bocsi, de nincs időm visszakeresgetni. Az is lehet, hogy msn-en mondtad, de volt egy ilyen véleményed.
november 21, 2008 at 12:00 pm
Azt hiszem tudom mire gondolsz. Nyilván van árnyoldala az anonimitásnak is, azt hiszem még a régi tapló írásomban beszéltem erről. De ott a tipikus internet kemény fiúra gondoltam. Eléggé összetett dolog ez, szóval most ne szélsőségekre gondolj, hanem egy átlagos anonim felhasználóra, aki normálisan fórumozik, vagy akármi. Az ilyen “státuszt” rombolja szét az iwiw és ahogy írtam is, szándékosan fedik fel magukat az emberek. A másik oldal amire te gondolsz, az meg hogy tudja hogy sebezhetetlen és ki is használja ezt. Közben eszembe jutott, ez a kawaii desu otakus posztom fórumos része.
november 21, 2008 at 6:47 pm
Biztos az
Mindenesetre, így, hogy ezt leírtad, már értem. Köszi
november 24, 2008 at 11:01 am
jahj ez igaz XD igaz én is fenn vagyok mindkettön,de adatlapokbol egyetértek ki akarnak tünni -.- pl:sok ien jel:XD meg animés vagyok!jelölj(nem baj ha nem ismersz,de jelöljé!XD) pfff -.-” na most jön poén:myvip——–>klubok:anime a mindenem,anime-manga,anime imádok stb.. kb 50 ilyen klubban egy egyén..de ki az a hülye,aki mind az 50 klubban aktiv,mikor csak egy téma van.az anime-manga?O.o félre ne értsetek én is imádom animét-mangát-japánt..de nem fogom a nagyvilágba kürtölni..megtartom magamnak..én hobbim^^ szoval én ezt inkább a feltünési vágy számlájára irom,minthogy az illetöt animésnek nézzem..remélem nem bántottam meg senkit se^^”
november 24, 2008 at 11:04 am
Jól látod, én is szeretek nézni ilyesmit, meg sok mást is…de nem akarom hogy mindenki tudja… mondom pozőrség.
november 24, 2008 at 3:21 pm
Nekem is kint van a nick nevem, de mivel fel is merem vállalni, amit írok, ezért nem nagyon van okom titkolni, hogy ki vagyok. Arról nem beszélve, hogy a nickem azóta már becenevemmé is avanzsált. Amúgy se szokásom minden 12 éves ismeretlen libát visszajelölni, csak azért mert az Animefanvagymiafeneklub közös ismerősünk… XD
november 24, 2008 at 3:27 pm
Te Bütyök vagy és az is maradsz! Meg ez más…
november 25, 2008 at 6:49 pm
Én direkt azért adtam meg a nickemet, hogy ha valaki kíváncsi rám, akkor meg tudjon keresni. Nem, nem magamutogatásból, hanem azért, mert az én iwiw-es adatlapom egy pici szelet a valódi énemből, ezáltal jobban értelmezhetőek esetlegesen fórumos hozzászólásaim, vagy más internetes tevékenységeim.
Ettől függetlenül jó ez a post, már csak azért is, mert én lusta voltam ilyen mélységekben elgondolkodni a dolgon.
Viszont úgy tűnik, hogy az internetről alkotott nézeteink eléggé eltérőek.
Egy értelmes pillanatomban majd megpróbálom leírni a sajátomat a blogomban, aztán kíváncsi leszek a véleményedre.
november 25, 2008 at 7:02 pm
Így utólag bánom a sok “kurva anyádat”, mert lealacsonyítja az írást… ki is fogom javítani. Nekem biztosan más a net mint neked, én főleg mostanában csak a bloggal foglalkoztam online. Arra az írásra kíváncsi leszek, mert én azt hiszem képtelen lennék összefoglalni hogy nekem mit is jelent.
Egyébként az említett ismerősöm a nagy iwiw mester, ebből írt egy kisebb fajta szakdolgozatot.
Talán a rendszerrel van nekem bajom… nem tudom melyikkel több, az azt ÚGY használó emberekkel vagy az iwiw-el. Nagyon igénytelen oldalak ezek.
november 25, 2008 at 10:30 pm
…és egyre több van belőlük
november 26, 2008 at 10:41 am
Igen, jó hogy mondod, mert mindig kapok ismeretlen emberektől ismeretlen közösségi oldalakta meghívót… nem is tudom nyomon követni, bár nem is akarom.
november 26, 2008 at 10:41 am
Amúgy ezt már említettem Terikának, hogy hatalmas jókat írsz, csak néha elmegy a kedvem a tovább olvasástól a sok b/f/g/k-betűs szó miatt. :S
Lévén, hogy én se filozófia szakra járok, nem biztos, hogy sikerül olvasható formába önteni a gondolataimat, de megpróbálom, mert már rég óta foglalkoztat ez a dolog.
Abban viszont egyetértünk, hogy ezek a közösségi oldalak (egy-két tematikus kivételtől eltekintve) mind nagy szemétdombok. Csak ha el is akarok érni valamit, akkor muszáj iwiw-en meg myvip-en tenni, mert hiába van egy tök jó másik oldal, ha ismeretlen.
Nekem az oldalakkal van bajom, mert a felhasználókat lehet ignorálni, de magát az oldalt nem. Két ragyogó példa:
A myvip minden egyes alkalommal megkérdezi, hogy legyen-e a kezdőlapom. És nem képes megjegyezni, hogy NE…
A másikhoz egy idézet (nem szószerint): “Az iwiw forráskódja több validációs hibát tartalmaz, mint ahány karakterből áll. Na erre írjon az ember hibatűrő böngészőmotort.”
És igaza van! Ez a felhasználók 95%-ának fel se tűnik, mert nem tudja, mi az a forráskód meg validálás, viszont engem idegesít, mert sok ember abból gazdagodott meg, hogy írt egy szar forráskódot.
Ezek a példák jól tükrözik ezeknek az oldalaknak a színvonalát. És ezeket nem tudod kikerülni, mert mindig rákérdez, meg a böngésző mindig hibaüzenetet ad, mert nem tudja értelmezni a zagyvaságot. Ezzel ellentétben a felhasználók adatlapját nem muszáj megnézni, vagy ha bejelöl valaki, indoklás nélkül, egy kattintással el lehet őket küldeni melegebb éghajlatra.
november 26, 2008 at 10:49 am
Az írásaimhoz: Azért erre figyelek már egy ideje, az első taj paraszt posztom óta, nem káromkodok annyit szerintem. Ebből meg ki fogom szedni az anyázásokat. Ha már elkezdted, leírhatnád, hogy melyik posztnál volt ez a megakadásod a csúnya szavak miatt, lehet kozmetikázok majd. Egyébként meg köszi. Majd a mondo-s posztomat olvasd el ha kész lesz… na az nem lesz piskóta. ^^
Amit a forráskódról írsz meg egy olyan dolog, hogy nekem nincs szemem az ilyesmihez és ebből kifolyólag nem is érdekel, ezt bevallom úgy ahogy van.
Minden esetre értem a problémádat, csak nekem ez olyan jelentéktelen, azért is mentem rá kicsit az emberibb oldalára. Végeredményében valahol egyezik a látásmódunk, várom azt az írást.
november 26, 2008 at 4:00 pm
Nem tudnék kiemelni konkrét postot, mert fogalmam sincs már, hogy éppen melyikben olvastam. És nem is jellemző ez mindegyikre. Írtam is, hogy néha.
A forráskódos dolognál meg nem is úgy értettem. Nem várható el mindenkitől, hogy átnézze a forráskódot és még értse is, hogy mi van oda írva. Csak szerintem ez egy jó példa a minőségre.
november 28, 2008 at 7:12 pm
Jó poszt, kár hogy rövid. Na majd én… Csak nem tudom mikor. Awww, megelőztél, sucks.
november 28, 2008 at 9:45 pm
Több értelmét nem láttam belemenni, meg őszintén szólva kedvem sem volt. Ennek az emberi oldalát lehetne boncolgatni, az etikai oldalt, amit megemlítettem. Hajrá!
november 29, 2008 at 12:32 pm
Itt-ott egesz jol korulirtad a lenyeget, de nehany ponton nem mukodik a dolog…
Tudom faszsag belepofazni indoklas nelkul, de ha lesz idom, mindenkeppen leirom mi a baj szerintem a poszttal. De errol mar ugyis beszeltunk, ha nem csal az emlekezetem.
Most rohanok.
Amugy mindenkinek: Bournemouthba vagyok. Na, ki a kiraly?
november 29, 2008 at 12:50 pm
Nem faszság, hiszen te vagy az említett iwiw mester. Egyébként is szerintem érdekel ez itt sok mindenkit, írjad csak le szépen.
Ki a király? Vasalóország.
december 2, 2008 at 9:45 am
Nekem is érdekes tapasztalataim vannak az iwiw-el kapcs.
Először is, hogy zaklatnak… nem viccelek. És nem szexuális indittatásból, hanem “remek munkalehetőség” címen. Itt se a prostitúcióra tessék gondolni, hanem a fekete munkára, és a pályakezdők teljes kizsákmányolására. A “több év óta sikeresen működő wellness” és egyéb cégek próbálják mocskos melóikat rám sózni, de mikor utánanéznék a kedves ügynököm foglalkozásának és cégének, érdekes, h nem találok semmit.
De azért adjam meg a telószámomat, és menjek el személyes találkozóra, hogy megbeszéljük a részleteket. Aham. Persze. Lehet, másokat be lehet palizni a remek munkalehetőséggel, csak épp utána jönnek rá, h átb*szták őket. Fizu nincs, csak ha kellő számú ügyfelet szedtél össze, nincs bejelentett munkahelyed, mert az drága a cégnek, h utánad adózzon az Apeh-nek. Ez 1 ideig jó, hiszen ha jól dolgozol, akár 2-3 száz ezreket is kaphatsz… ZSEBBE! Aztán 1 idő után rájössz, h nincs TB-d, ne adj isten sieléskor eltöröd a lábad, és aztán b*szhatod.
Szóval, már képet se lehet kirakni magunkról, mert rögtön szimpi leszek mindenkinek.
Bájos. Ha meg nem teszek ki, fórumon b*sztatnak, h nem merem felvállalni magam
Ki érti ezt?XD
Oh, és a kedvencem, milyen szöveggel szoktak nyomulni: “Kedves XY, láttam a képed és profilod, és úgy gondoltam, remek lennél a csapatunkban…” Pfff
Utálom, h csomó fősulis arc bejelöl, mikor soha az életben még csak beszélni nem beszéltünk, talán ha 1 előadáson látott…
Utálom, h fórumon se tudok normálisan dumálni, mert a 40-es 50-es mucik beszólnak nekem.
Herótom van már az istenverte körlevelektől, amit olyan klubbok küldözgetnek, amiknek akaratlanul lettem tagja, hiszen ismerősből lett klubb (pl. a fősulié), és önkényesen klubb taggá lettem. F*sza.
Az viszont jó dolog, h általános és gimis oszitársakkal fel tudjam venni a kapcsit, és fősulis évfolyam társakkal is könnyebben tudok kommunikálni ha jegyzet kell, hirtelen jött vizsga (ZH) értesítő akad.
Myvip-en kiakasztó volt, hogy amennyiben “aktív” vagy, a rendszer jegyzi, miket csinálsz, kiknek a képét nézed, és ezt közli is az illetékessel. Hát b*sszák meg!!! Nézni már csak szabad, nem? Kinek mi köze hozzá? Kit érdekel név szerint az a 625 egyén, aki pusztán kiváncsiságból megnézi a profilodat? Nevetséges.
december 2, 2008 at 7:49 pm
Hát anyám is kérdezi, hogy miért nem csinálok IWIW profilet, de ilyen helyre minek?
december 4, 2008 at 11:58 am
Én odaírtam a nicknevemet iwiw-re, mert meg akarom adni a lehetőséget, hogy megnézhessen, aki kíváncsi rám, oszt’ ha nem tetszik neki a pofám, az ő baja. XD (Ismeretleneknek úgysem igazolok vissza.) A képeket elsősorban nem az alapján válogatom ki, hogy hol és kivel vagyok rajta, hanem hogy megfelel-e ahhoz, hogy sokan lássák. Tehát hiába jutnék én el pl. Hawaii-ra, ha csupa rossz kép készülne rólam, amikre ránézni se tudnék, biztos, hogy nem tenném ki őket. Animés kép, ha jól emlékszem, egyetlen egy darab van kirakva nálam, az avatar, amit a fórumokon használok, és azért tettem ki, mert nagyon szeretem, de tudomásom szerint nem konkrét animeszereplőt ábrázol, aminek őszintén örülök, mert már kinőttem a Vénusz tündérrel való azonosulásból (annak ellenére, hogy a Sailor Moon örök kedvencem marad), és soha többé nem szeretnék egy animeszereplőt sem úgy fanolni, hogy pl. kitegyem avatarnak, szóval lehet, hogy hülyén hangzik, de szeretném megőrizni az identitásomat. Továbbá nem tudnék dönteni, hogy pontosan mely általam látott és nekem tetsző animék érdemesek arra, hogy képet tegyek ki róluk, és abba is beleőszülnék, mire kiválasztanám a megfelelő képeket az adott animékről, úgyhogy inkább megspórolom magamnak az időt és a tárhelyet, és a profilomból amúgyis kiderül, hogy animés vagyok (csak el kell olvasni azt a néhány sort – tényleg nem erőltettem meg magam az írással, mert pár bekezdésbe úgysem tudom belesűríteni a személyiségemet, ezért inkább csak kiragadtam néhány dolgot).
És azt hiszem, ennyi, már így is túl sokat írtam, és még át is kell néznem, de a lényeg az, hogy ha idejövök olvasgatni, elégedett leszek, és megnyugszom. Szóval köszi, és minden jót!
Az ismerősök véleményezésén én is meglepődtem. Rólam még nem írt senki, de én sem írtam még senkiről, és egyelőre nem is tervezem, mert ömlengeni nem akarok, szidni meg úgysem mernék.
A másik dolog, amit nem tudok mire vélni, az az, hogy most már a felhasználók képein is lehet ismerősöket keresni (vagy valami ilyesmi, mondom, hogy nem értem). WTF, ez mi akar lenni, és mire jó?
Az ismerőskereső versenybe soha nem próbáltam meg beszállni, elrettentene a gondolat, hogy minden karácsonyi üzenet elküldésekor 1000-szer kelljen kattintanom, hogy mindenki felkerüljön a címzettek listájára (még nem sikerült rájönnöm, hogy lehet-e az ismerősöknek körlevelet küldeni). Mert igen, én minden évben egyszer – karácsonykor – küldök egy üzenetet minden ismerősömnek. Csak néhány szó, több ideig tart elküldeni, mint megírni, de rászánom azt a kis időt. Az üzenőfalat egyáltalán nem preferálom, egyrészt mert ha azt akarom, hogy egy üzenet biztosan eljusson valakihez, akkor írok neki privátot, másrészt engem nagyon idegesít, amikor néhány ember az üzenőfalon dumál olyan dolgokról, amiket csak ők értenek.
Szégyen, nem szégyen, de a születésnapokat már nem tudom követni (a névnapokat meg sem kísérelem), pedig friss felhasználóként – kevés ismerőssel – még szorgalmasan írogattam az ünnepelteknek. A számomra fontos emberekét jobb esetben úgyis tudom fejből, és őket nem iwiw-en köszönöntöm fel; akikét meg tudtam, de mindig iwiw-en írtam nekik a kialakult ilyen-olyan távolság miatt, azok idén teljesen megfeledkeztek rólam, úgyhogy nagyjából felhagytam az iwiw-es felköszöntésekkel (kivétel a Katalin-nap, mert túl sok kedves Katalint ismerek ahhoz, hogy hanyagoljam őket).
Volt egy időszak, amikor minden közösségi oldalra szóló meghívást elfogadtam, nehogy kimaradjak valamiből, de egy szép napon bepöccentem, és rájöttem, hogy totál felesleges, mert az egyéb oldalakon lévő kevés ismerősöm iwiw-en is fenn van, úgyhogy az iwiw-et kivéve mindenhonnan töröltem magam. A myVIP már azalatt a rövid idő alatt is csak nyűg volt számomra, amíg fenn voltam, szóval örülök, hogy nem kell szembesülnöm azokkal a gáz dolgokkal, amikről mostanában meséltetek.
Még valami a nyelves dologhoz: nálam angol és olasz van kiírva; az angol egész jól megy, olaszul 9 évig tanultam, bár megszólalni már nem tudok, de tiszteletből nem titkolom el, hogy volt közöm ehhez a nyelvhez. ^^’ Viszont a japánt eszembe nem jutna kiírni, mert egyszerűen hazugság lenne, mivel sosem tanultam japánul, az animékből rám ragadt néhány szó meg csak engem tesz boldoggá, amikor felismerem őket.
Ennyit a közösségi oldalakról, de még nincs vége a hozzászólásomnak, mivel ez az első ezen a blogon, és mondanék pár szót általánosságban (remélem Jonná elnézi nekem az offolást). Én is az otakus bejegyzést olvastam először, de rögtön megtetszett nekem ez a hely, mert végre valaki kimondott egy csomó olyan gondolatot, ami eddig csak belül fortyogott bennem, szóval elmondhatom, hogy ez az a hely, ahol ki tudom ereszteni a gőzt, amikor az itt tárgyalt jelenségek feldühítenek engem. Elolvasom Jonná véleményét, általában egyetértek vele, és ez egyfajta elégtétel számomra, mert örülök, hogy valaki végre “beszólt”. Nekem is sok hibám van, otakus tulajdonságokkal is rendelkezem, és az itt olvasottak hatására egy kicsit magamba is szálltam, bár olyan vagyok, amilyen, és Jonná az általa szidott dolgok ellentéteként ő maga azt a bizonyos másik végletet képviseli, sokkal inkább errefelé húz a szívem, mert a nézetei többségével egyetértek. És most jöhetne a kérdés, hogy miért mások hülyeségeivel foglalkozunk, miért nem mindenki a saját portáján seperget? Hát, most hirtelen nem tudom kimagyarázni magam, de tudomásom szerint Jonnának komoly célja van ezzel, én meg ide járok relaxálni.
december 4, 2008 at 12:10 pm
Én is mindjárt törlöm magam. xD Najó azért nem, mert jó idegesíteni az embereket azzal, hogy hülyeségeket írkálok az üzenőfalra. Persze direkt csinálom, hátha beszólnak. xD Általában olyanok szoktak szólni, akik amúgy az utcán nem is köszönnek.
Ma is fogok tartani egy nagy tisztogatást, múltkor megvolt már az első kör. `,..,´ De a képeim nagy részét is törölni fogom (egyszer biztosan
), sajna külföldösöm nincs, mert utoljára középsuliban voltam Szlovákiában, és akkor is átsétáltunk a határon a cseppkőbarlangba Aggtelekről.
“japánul, angolul, és németül”
Ezt jó, hogy említed, mert a japánt már rég ki akartam szedni, de az agyam az kb. mint egy tésztaszűrő. XD (Belépek az oldalra, aztán azt se tudom, mit akartam csinálni…) Egyébként a két nyelv még elképzelhető, én olyan gimibe jártam, ahol két nyelv volt kötelező, és mindkettőből érettségiztem is (de a németről inkább ne beszéljünk, mert a nyelvtan megy, de szókincsem nullához közelít xD).
“A lányok a szájukat is kinyitják… persze csak résnyire, ez az úgynevezett “asking for it” póz (mindenki gondoljon amire akar… na, az az).”
Jee, tablófotózásnál nekem is mondta a fotós, mondom legyen meg az öröme, de szerintem undorító. Egyébként meg a fogsorom se annyira szép, hogy mutogassam, meg nem kell, hogy azt gondolják rólam, hogy f@szt várok a számba. Persze szoktam csinálni poénból ilyen képeket, de általában nem fogják fel, hogy nem komolyan gondolom őket, hanem másokat fikázok velük, ami meg igazából engem nem érdekel. XD
A myvip egyébként tényleg “nagyon fasza”. xD Csak annyira lesz@rom, hogy nem érdemes törölni se magam.
Viszont, hogy a közösségi oldalak előnyét is kihangsúlyozzam: megtetszett egy fiú, és gondoltam utánanyomozok, van rá egy icipici szikrányi esély, hogy megtalálom valahol. Pár perc se telt bele és egy bizonyos oldalon rá is bukkantam. (Azóta már beszéltünk is és még az utcán is köszön. xD) Tehát erre jók, meg arra, hogy kiidegeljünk másokat, meg hogy megbeszéljük csoporttársakkal, ismerősökkel a közös progit.
december 4, 2008 at 12:22 pm
köszönöntöm = köszöntöm ^^’
Valamint van egy felesleges vessző, és egy szót kicserélnék egy másikra XD, de így jártam, mert figyelmetlen voltam, pedig átolvastam. Na mindegy, én már csak ilyen bogaras vagyok.
december 4, 2008 at 12:34 pm
Gizmo: persze, az iwiw nagyon hasznos is tud lenni, gondolom azért is találták ki, csak sokan nem arra használják, amire való.
december 4, 2008 at 1:01 pm
Na akkor…
Yuriko: Köszönöm a kedves szavakat, jól esett minden! Írtad hogy biztosan van célom. Néha van, néha nincs. Ha elolvasgatod a bejegyzéseket és a millió kommentet, akkor úgyis rájössz hogy volt e vagy sem. Egyébként az egyik fő indokom a fanatizmus, de eléggé összetett dolog ez bennem, írtam is ezt valahol már, de nem tudom melyik írásnál. Konkrét okot nem tudok leírni mert annál bonyolultabb. Igyekszem normálisan, nem tapló módon írni, ez alól az első otakus posztom sajnos kivétel, az elég gáz, de fent hagytam, mert van benne egy-két jó rész. Offolni meg kötelező!
Az iwiw meg pont ugyanazért jó, mint a telefon – kapcsolatteremtés, csak sokan használják arra is amire nem kellene. Bár a my vip mellett még istenes az iwiw.
Gizmo: Jó az az asking for it
csak kicsit ratyi lesz tőle az ember. Én “ismerek” olyan fiút is, aki így fényképezi magát.
december 4, 2008 at 1:47 pm
Üdv Yuriko-chan!^^
Szerintem Jonná egyszerűen csak kiírja magából mindazt ami benne kavarog. ennyi. és fanatikus. XD
“és Jonná az általa szidott dolgok ellentéteként ő maga azt a bizonyos másik végletet képviseli.”
LOL Vigyázzunk mert a végén leszakad a mennyezet! XDDD
OFF
december 4, 2008 at 2:22 pm
Szia Petrus! ^^
Majd bebújok az asztal alá. XD
december 4, 2008 at 3:21 pm
Én olyan átlagos, normális néző vagyok.
Petra: Hajajj ^^
december 5, 2008 at 10:55 am
Asszem én is láttam már ilyen pasis képet, de az ilyeneket jobban preferálom: http://blogs.nashvillescene.com/pitw/marcus_schenkenberg.jpg
(Na meg alapból ő az én ideálom xD Csak épp annyi idős, mint anyám, de nem gáz. xD)
december 5, 2008 at 11:39 am
Jó… ő egy modell nyilván… ez azért más, látszik a képen is. Akit én ismerek, az egy rossz köcsög. Ráadásul hülye is mint a segg, mindenki utálja felénk.
Április 16, 2009 at 5:24 am
Németül,angolul éééés japánul is beszélek….habár már 25 vagyok
Április 16, 2009 at 6:24 am
Gratulálok hozzá… ha tényleg megy, tessék kihasználni rendesen. Itthon már egy nyelv tökéletes tudásával is kilóg az ember a sorból… sajnos.
Április 18, 2009 at 9:15 am
Ezt tessenek elolvasni az érdeklődők, jó kis összefoglalás.
http://modoros.blog.hu/2009/02/18/a_kozossegepito_oldalak
Április 19, 2009 at 7:24 am
A büszke ember leírásával nem értek egyet. Szerintem teljesen jogos, ha valaki nem akar bárkinek visszaigazolni, hiszen az iwiw eredeti célja többek közt az lenne, hogy megtaláljuk azokat, akikkel már régóta fel akartuk venni a kapcsolatot, nem pedig az, hogy hozzájáruljunk mások ismerősszaporító akciójához…
Egyébként szerintem a családcentrikus és a szerelmes emberrel sincs különösebben semmi baj.
Április 19, 2009 at 7:31 am
Ezt a linket a kommentek között találtam, nekem ez a cikk jobban tetszett: http://www.klubtag.hu/cikkek/a_kozossegi_oldalak_nagymenoi.html
Április 19, 2009 at 7:46 am
Ez is jó: http://mover.blog.hu/2008/02/19/iwiw_adatlap_kezdoknek_es_haladoknak
Április 19, 2009 at 11:51 am
Ha már Iwiw és myvip akkor: http://kuruc.info/r/22/34800/ meg ez: http://kuruc.info/r/22/29656/ és a végére ez: http://kuruc.info/r/35/23416/
-> a linkes postokat nem mindig engedi be a WP, és kiadja moderálásra, úgyhogy azért nem jelenik meg olykor az ilyen hozzászólás.
~terika
Április 19, 2009 at 2:01 pm
Azt vágom, nekem is hasonló a vendégkönyvem, ez akkor szivacs amikor nem néz rá az ember X napig szerencsétlen kommentelő meg várná a választ. Azért kösz a kiegészítést…
Április 19, 2009 at 4:59 pm
Ezeket a kurcos linkeket szoktam néha nézegetni. És a kurva anyjukat persze.
Április 20, 2009 at 9:15 am
Áldom magam, h jó ideje otthagytam mind2 csodálatos közösségi portált.
Hál’istennek a Facebook-on még nem terjednek a rajságok. Bár most, h magyar nyelvű, félek, azt is birtokukba veszik… :S
május 27, 2009 at 3:50 pm
Hú, ez a poszt (is) jó lett
Persze ilyenkor mindig összezavarodik egy kicsit az ember, hogy “uhh, vajon nem csináltam-e hülyét magamból!!!???”, de szerintem nem. Ha az ember fia/lánya rendelkezik az egészséges gondolkodáshoz szükséges szürkeállomány-mennyiséggel, és nem épp a lázadó-magábólhülyétcsináló kamaszkorát éli, akkor szerintem egy iwiw/Myvip/myspace és egyéb adatlap kitöltése nem jelent problémát.
Amiket belinkeltetek azok is jók, bár Modoros kicsit átesett a ló túloldalára, vagyis mindenki ratyi, aki …:
bejelöl – és az is aki nem jelöl,
az is aki elfogadja, az is aki visszautasítja,
az is, aki üzenőfalazik, de az is, aki privát üzeneteket küldözget,
az is, aki tesz fel képet, az is aki nem,
pláne ha tesz fel képet, mert az is milyen má’!?, ésatöbbi ésatöbbi…
Nekem fönt van a nickem és a becenevem is (hozzáteszem, a “kicsilány” nick az nem, csak az, amit játékban, vagy a rajzaim aláírásában használok, ebben is meg lehet találni a középutat: ha pl szeretném megismerni azokat az embereket akikkel sokat játszom együtt neten, kiteszem azt a nicket amivel nyomulok, de a fórumban észosztós nicket már kevésbé, lévén hogy nem tudhatja az ember, kinek sérti meg a lelkét – ismerjük a South Park ide vonatkozó karácsonyi epizódját – céltábla lenni meg senki sem szeret)…
azt írtam ki, hogy “ha én állat volnék, nem tartanék embert a lakásban”… asszem ez sem gáz.
De ha mégis, hát bánjatok diszkréten az adatlapommal…. különben harmadjára is törlöm magam!!!
Ezenfelül a “magamról”-ban szerepel egy Madách, és egy Nietsche idézet, ezeken már többször elgondolkodtam, hogy lehet le kéne venni, nehogy kultúrsznobnak látsszak – de úgy vélem nyasgem mindenkinek, aki ki akarja forgatni, nekem tetszik és kész
Tettem ki a párommal közös képet is, persze ügyeltem arra, hogy ne haladja meg az önálló képeim számát xD
A poénkodás sem került el, az “állatok”-hoz, miután szegény jó csigabigám elpusztult (RIP élt 4 évet)
Most hirtelen nem jut eszembe több példa, de most jöttem rá, hogy ezek alapján már le is tudtok nyomozni! xD hihihi
Áh… most megnéztem, és nem, nem tudtok!
július 12, 2009 at 8:20 pm
Mindig beszedes, ha valaki egy ekkora ertelmetlen, zagyva, inkoherens postot kepes irni egy totalisan pitianer dologrol – pont ugyanaz a szint, amit kritizalni probal….
Rovidebben: anti-iwiw komplexusos siramok = iwiwes komplexusos hazudozas/vaganykodas
FYI kulfoldon elek es beszelek 3-4 nyelvet (igaz, lassan 40 leszek) es ugyan ki nem allhatom az egesz iwiwes oldalt – technikailag egy szar, hiaba megy allandoan az onfenyezes a blogjukban, hogy micsoda bonyolult dolog ezt uzemeltetni, total vicc -, de egyet el kell ismernem: ennel nincs kenyelmesebb, ha barkirol meg akarom tudni, mi van vele (sans napi-heti kapcsolatok.)
Ennyi az ertelme, semmi tobb. Facebook fenyevekkel van az iwiw elott, de igazabol az sem jo sok minden masra (mondjuk politikai es egyeb civil kezdemenyezesek szervezesere, menedzselesere kifejezetten hasznos, az iwiwes klubok szart nem ernek.)
Aki ezt nem erti meg, az ugyanolyan fogalmatlan, mint a sok “princess” stb az adatlapokon.
július 12, 2009 at 8:27 pm
Hú de keményen beköszöntél. xD
Anti-iwiw komplexusos a seggem!
“FYI kulfoldon elek es beszelek 3-4 nyelvet (igaz, lassan 40 leszek) es ugyan ki nem allhatom az egesz iwiwes oldalt – technikailag egy szar, hiaba megy allandoan az onfenyezes a blogjukban, hogy micsoda bonyolult dolog ezt uzemeltetni, total vicc -, de egyet el kell ismernem: ennel nincs kényelmesebb, ha barkirol meg akarom tudni, mi van vele (sans napi-heti kapcsolatok.)”
Nagyon örülök hogy külföldön élsz, biztos nagyon fontos volt velünk ezt megosztanod… köszönjük azt is, hogy teljesen evidens dolgokat leírsz nekünk, amit mi is ezerszer említettünk, mi biztos nem vagyunk még ezekkel tisztában. Szóval mi nem értjük és hülyék is vagyunk, a blog is végtelenül komolyan veszi magát igen és ezekkel sokat foglalkozunk, mert más dolgunk nincs és véleményünk sem lehet az adott témáról, még akkor sem, ha ebből etikához kapcsolódó szakdolgozatok, értekezések születtek. Értem. És mi én vagyok a pitiáner, mondja nekem valaki aki gondolkodni se tud…
Ifitsu és még te mondod hogy miért vagyok néha lekezelő?
Mikor ekkora pöcsök is írnak ide… ez abszolút FAIL.
július 12, 2009 at 9:19 pm
Én szeretem, amikor azt hiszik egyesek bizonyos életkorokban, hogy ők már mindent tudnak az életről. Ez olyan LULZ dolog. (=
július 18, 2009 at 5:36 pm
én 16 évesen 3 nyelven beszéltem(felső-középfokú nyvizsgával). akkor ne írjam be?
november 16, 2009 at 10:19 pm
hu, bátyó, ez nagyon teccccetttt.
facebook-ot használok csak, viszont annak meg van az az előnye, hogy beállíthatod kik láthatják az adataidat.. a többi mondjuk ott is stimmel.. illetve egyénfüggő..