FAILor Moon – Péter szájíze szerint

… persze az enyémet se ússzátok meg.

A Sailor Moon egy anime sorozat (ha valaki nem ismerné, bár kétlem hogy akad ilyen) amely a ’90es években élte fénykorát, vagyis a mostani otakuknak már retro. Mivel 50+ részes és 10-nél több karaktert vonultat fel, ezért máris leszűrhető hogy egy (ex)mainstream cuccról beszélünk, ami természetesen magában foglalja az ilyen sorozatok három védjegyét: klisé, filler, fanservice. Jó japán szokás szerint a cucc most is egy történelmi FAIL miatt jött létre, mivel az Amcsiknak már volt egy epic sailorjük, Popeye aki a katonák otthon maradt kölykeit szórakoztatta jó kis patrióta propagandával, amíg a fater és a kollégái elpicsáztak néhány japcsit az óceánon, így hát fél évszázaddal később a japók gondoltak egy nagyot, hogy hogyan vághatnának vissza Popeynek és így született meg az ötlet, megcsinálják a saját propaganda sailorjüket. Persze mielőtt egyszerű laikusként azt hihetnénk az anime majd tengerészekről fog szólni, egy lórúgás erejével kapjuk a kiábrándító pofont, mert erről aztán végképp szó sincs. Ismét jó japán szokás szerint az egész anime lényege/funkciója összefoglalható egy szóban: maszturbálás.

Drága rizsdugványozó barátaink ugyanis rájöttek arra, hogy ha egyszerűen átnyúlják Popeyet és megáldják a szokásos anime giccsel, akkor maximum valami ilyesmit kaphattunk volna…

Sailor_Popeye

… és bezony lássuk be, erre (legalább is nyugaton) nem sokan durrannának el, így hát japcsi barátainknak némiképp meg kellett erőltetniük magukat, hogy Popeye groteszk testét addig faragják amíg végül kaptunk egy ribancot annyi aggyal ami lehetővé teszi a lélegzetvételt, öhm… vagy dugást.

Sex_Moon

Ennél a pontnál viszont rájöttek még egy fontos dologra, mégpedig arra hogy miért állnának meg egynél, ha többet is kreálhatnak? És így jutunk el a következő nagy FAILhez, a karakterekhez…

Karakterek:

Moon_Party

Usagi/Sailor Moon: A tipikus, hisztis, 14-éves picsa. Szegény szó szerint hülye mindenhez és Mamoru pöcsén kívül úgy isten igazából semmi sem érdekli. A sorozat folyamán többen is meg akarják húzni, köztük egy alkesz és egy transzvesztita is, de még így is csak a második a ribanc triumvirátusból. Fegyvere egy aranyozott fém tiara amit frizbiként használva intézi el a rosszfiúkat, később aztán a legkülönfélébb extravagáns pálcákra/rudakra/vibrátorokra (döntsd el melyik a szimpatikus) tesz szert amivel aztán rendesen beakaszt mindenkinek, pláne hogy azok minden szériával egyre nagyobbak és nagyobbak lesznek.

Mamoru/Tuxedo: A hős szerelmes szépfiú, minden olyan hiányzik belőle ami egy férfit, férfivé tesz, mint a reggeli szájszag, a böfögés egy tál sertés pörkölt és néhány korsónyi jó sör után, vagy a sikeres nap zárását jelző esti fingás. Szmokingban és cilinderben vörös rózsákkal hesegeti el a csápos szörnyeket akik megpróbálnak beakasztani Sailor Moon-nak. Szerencsétlen srác egy igazi vesztes, szentül hisz abban hogy csak egy punci van a világon, az első, hogy mekkorát téved, az abban is megnyilvánul, hogy azt sem veszi észre, a barátnője hülye mint a sötét éccaka és nem mellékesen vonzza a bajt, ami miatt végül mindig Mamoru szív.

Ami/Sailor Mercury: A stréber, aki jó hazafiként napi 12:00óránál kevesebbet sohasem tanul, még vakáción sem. A hazájában ő volt a legnépszerűbb, lévén a Japcsik önmagukat láthatták benne, és persze az univerzum legszűkebb puncija álomkép ami reményt ad a mezei 20+ weeaboonak, hogy oda még az ő 8.5 centije is elég lenne.

Rei/Sailor Mars: Egy agresszív liba, a pogány papnő fétis kedvelőinek. Járatos a nekromanciában, wiccában és valószínűleg piromániás is. Többször is képen törli Sailor Moont, majd randizik a pasijával, jó sok pantyshotot kap, és neki van a legrövidebb szoknyája, de még így is utolsó a ribanc triumvirátusban.

Makoto/Sailor Jupiter: Brutális és melodramatikus, ha szereted a testépítő nőket, és/vagy az ágyban is a passzív fél szerepet részesíted előnyben, akkor őt neked találták ki. Szegény súlyos pasihiányban szenved, folyton a volt pasijairól beszél, de mindenki tudja hogy azok csak az ő képzeletében léteznek. A frusztrációját nála gyengébb emberek verésén éli ki, így a jövőben ő is külön valóságshowt kap majd, akár Russel Crowe.

Minako/Sailor Venus: A ribanc triumvirátus abszolút nyertese, az ultimate-whore. Hülyébb mint 6pár rendőrcsizma, ő kapja a legtöbb pantyshotot, két pasival randizik egyszerre tehát előnyben részesíti a gruppent, és biszexuális hajlamai is vannak, egy bunkó leszbikussal majd később az egyik transzival akarja meghúzatni magát, de amilyen hülye szegény nem jön rá hogy pöcse az egyiknek sincs. Egy igazi LOL karakter.

Chibiusa: Egy idegesítő, rózsaszínhajú, elektra komplexusos loli. Sailor Moon és Mamoru gyereke a jövőből. Fiatal kora ellenére betegebb és perverzebb mint bármelyik másik szereplő. Utálja az anyját és féltékeny rá, minden vágya hogy az apja végre beakasszon neki, majd később egészséges, romantikus kapcsolatot ápol egy csődörrel, hát nem aranyos?

Haruka/Sailor Uranus: Egy sudribunkó leszbikus abból a fajtából, amelyik mindenáron be akarja bizonyítani hogy amire egy férfi képes, arra ő is, persze rendszerint a dolog vége egy nagy FAIL lesz. Szerencsétlen akkora lúzer, hogy nem veszi észre a “barátnője” csak szórakozik vele, még csak megcsókolni sem akarja.

Michiru/Sailor Neptune: A sudribunkó “barátnője”. Tipikus újgazdag sznob picsa, aki megjátssza hogy leszbikus, csak hogy ettől is különcnek tűnjön. Persze ettől még ugyan úgy flörtöl a pasikkal, már csak azért is hogy az idióta “párja” agyát húzza vele.

Hotaru/Sailor Saturn: Egy goth loli, jó sok emoval, darkos múlttal és a halálcsillagot megszégyenítő világpusztító hatalommal. Az egész karakter tömény melodráma.

Setsuna/Sailor Pluto: A misztikus maca, idősebb mint a többiek, a hatalmi vágyát tini lányokon éli ki. FAIL a javából.

Seiya/Sailor Star Fighter: Az első transzi, csillagharcosnak képzeli magát, de csak egy gyökér aki nem fogja fel hogy mivel nincs pöcse nem kell Sailor Moonnak.

Taiki/Sailor Star Maker: A második transzi, ő is stréber akár Mercury, és jó stréberhez méltóan kefélés helyett csak kerülgetik egymást.

Yaten/Sailor Star Healer: A harmadik transzi, akire Venus akart rákéreckedni sikertelenül, egy igazi bitch.

Most hogy sikerült összeállítani a karaktereket akik már önmagukban is több 10.000 hentai doujisnhi mangakának adtak egy évtizedre állandó munkát, ideje volt valami történet szerűséget is összerittyenteni köréjük.

Történet:
Mivel animéről van szó, ezért három dolgot ne várjunk tőle:
- logikát
- mondanivalót
- tényleges tartalmat

A story lényegében mindig ugyan arra épít, valaki-valakinek iszonyatosan be akar akasztani, vagy épp azt akarja hogy neki akasszanak be, ami persze sohasem jön össze és ezért a világ minden széria végén a totális pusztulás szélére kerül, amit természetesen csak Sailor Moon tud megakadályozni. A világ egyébként az animében (természetesen) Japánt és még inkább Tokyot jelenti. Röviden (magukból kiindulva) jó japán szokás szerint most is a szexhiány és frusztráció minden agresszió okozója, ám ezúttal mindez szó szerint galaktikus méreteket ölt.

Szóval az anime története szerint a Holdon volt egy birodalom (wtf?) aminek a hercegnője (kitalálom… Sailor Moon?) átugrott a földre kavarni kicsit a föld hercegével (igen Mamoru) majd a kis intermezzo után elhangzott a várva várt: feljössz hozzám? Ám mielőtt még a japán Barbie és Ken párosunk egymásnak eshetett volna, a kiadós dugás elmaradt, mert a csúnya és gonosz emberek lerohanták a Holdat nehéz lovagi páncélban (lol), élükön egy még csúnyább és még gonoszabb démoni banyával. A banya persze (kiszámíthatóan) csak egy dolgot akart, hogy Mamoru őt répázza meg, ám ez nem jött össze, mert Mamoru túl öregnek találta. Így hát ha a kecske nem lakhatott jól, a káposzta se maradhatott meg, és a banya kinyírta mindkettőjüket. A történet azonban (már csak a LOL miatt se) maradhatott annyiban, hercegnőnk anyja varázs sarlójával (és a kalapács hol marad?) egy csapásra rendet rakott a galaxisban és átküldött mindenkit a jövőbe. Itt kezdődik az anime.

Innentől kezdve a lulz még 200 részen és öt szérián át folytatódik, röviden:
- Az első szériában a démoni banya újra Mamoruval akar kamatyolni.
- A második szériában fordul a kocka, itt egy alkesz herceg akarja Sailor Moont felhúzni, ami meg a tintás húgát frusztrálja, akinek beteges vágya hogy a bátyus egy napon eleget vedeljen ahhoz, hogy végül őt szúrja meg. Ráadásul mindebbe belefolyik Sailor Moon és Mamoru jövőbeni gyereke is, akinek minden vágya hogy a fater, a muter helyett neki akasszon be.
- A harmadik szériában egy elcsépelt idealizált bimbózó leszbikus szerelemmel indítunk két művésznő között, majd a főszerep egy goth lolié lesz, aki szintén porcicát szeretne nyalni Chibiusával, ám pechére ő még mindig az apja pöcsére pályázik, a végén aztán az emo megváltja a világot (szubjektív blogger is megirigyelné).
- A negyedik szériában Sibicsusza és egy ló egészséges kapcsolatának lehetünk szemtanúi némi cirkuszos lolizással fűszerezve.
- Az ötödik és végső szériában 3 szado transzi után megérkezik a whole universe legfrusztráltabb nője, akinek több milliárd év alatt még senki sem zavarta ki a denevéreket a barlangjából, végül persze eléri élete első orgazmusa, aztán mindenkinek fülig ér a szája és happy FAIL.

És akkor következzék az értékelés:
Akció: 10/10 – Jó sok eyecandy, a világ (Tokyo) mindig el akar pusztulni.
Lulz: 10/10 – Ide nem kell magyarázat.. (:
Bi/Homoszex: 5/10 – A szereplők fele ide tartozik.
Perverzitás: 10/10 – Loli, elektra, vérfertőzés, fétisek, pantyshot, mi kell még?
Furry/Jiff: 0/10 – Itt ilyet nem kapsz, így marad a Pokemon.
Jellemek, karakterek, hősiesség: 0/10 – Életképtelenek.
Hentai keltetés: overcharged – A következő évezredig. (:

Mint említettem a perverziókból itt aztán végképp nincs hiány, mindent megkap az egyszeri otaku, ami szem-szájnak ingere.

Adott a klasszikus rape:

sailor_rape
Yuri:

yuri
Futanari:

sailor_shemales

Na és persze az animal kedvelők se maradhatnak ki:

sailor_animal_2

Végül pedig muszáj szót ejtenünk a cosplay gyöngyszemekről, akik most is szebbek mint valaha:

chibiusablobchibiusanightmarechichibiscarygrrrkreepmega_moon_2niggamoonsailormoonsmallsailormoonssmluna1ugly_serenity

27 vélemény to “FAILor Moon – Péter szájíze szerint”

  1. Petrus | 2009. szeptember 27. 23:35
    VAZZ!!! Sjonna te egy állat vagy! De azért ne felejtsük el, hogy a sudribunkó lezbi cica is teszi a szépet a többi ribancnak!

    Dr.Jones | 2009. szeptember 28. 10:50
    Szokás szerint kurva jó a post
    A Nigga Moonos képen fetrengtem
    sJonnát meg sunáznám

    Ezisen | 2009. szeptember 28. 11:54
    Lesz DB is? Úgy láttam, az még nem volt, és az is megérdemelne egy postot.

    sJonna | | 2009. szeptember 28. 12:49
    Lesz az is! És akkor most le is leplezném a dolgot… Ezt most kivételesen nem én írtam!

    Dr.Jones | 2009. szeptember 28. 15:46
    Te kis hamis
    Szabad tudni h ki írta?

    sJonna | | 2009. szeptember 28. 15:59
    Péter volt az elkövető. Mostanában ritkábban ír ide, de biztos jelentkezik majd.

    Péter89 | 2009. szeptember 28. 16:00
    @Dr.Jones:
    Én írtam, ez életem első blog és lulz bejegyzése egyben. Már ez előtt is segítettem Jonnának, én csináltam neki a bannert, bekapcsolódtam Mufurc oltásába, ilyenek. Az utóbbi hetekben-hónapokban gondolkodtam saját blog nyitásán, és Jonna felajánlotta hogy ha van kedvem írjak nyugodtan, és ha eléri a kellő szintet, akkor kikerül. Tudtam hogy Jonna akar egy Sailor Moon oltást, hát gondoltam átvállalom tőle. Bár bevallom a post megírása előtt azért átolvastam kicsit jonna Bleaches, Narutós és Zelfen Laidos oltását, hogy nagyjából átlássam az ilyen típusú cikkek struktúráját. Szombaton megírtam, vasárnap átnéztem és beszúrtam a képeket, de a blogra jonna rakta ki.

    Dr.Jones | 2009. szeptember 28. 18:35
    Mint azt már fentebb említettem, kurva jó írás lett, szóval csak így tovább

    VooDooQky | 2009. szeptember 28. 19:05
    Jonna, jártál te már csetelni? Csak mert felötlött bennem a gondolat, hogy fasza postot lehetne rittyenteni abból is, csetes kapcsolatok, idióták, ésatöbbi^^ szívesen megírnám, de csak erre emiatt nem nyitok új blogot
    Amúgy ez a post is nagyon nagy, fingom nem lett volna róla, hogy ez az SM egy ekkora perverz cucc

    sJonna | | 2009. szeptember 28. 19:09
    @VooDooQky:
    Nem szokásom. De nem rossz ötlet, majd kitalálom valamit.

    sJonna | | 2009. szeptember 28. 19:12
    @VooDooQky:
    Egyébként ha megírod én szívesen fogadom.

    Péter89 | 2009. szeptember 28. 19:49
    @VooDooQky: A cikkben szándékosan túloztam, szóval egyébként nem ilyen beteg, ezeket a perverziókat már inkább a fandom hívta életre, viszont az tény hogy az alapot így is az anime adta.

    @Dr.Jones: Köszi, majd igyekszem.

    @sJonna: Olvastam, de szerintem tudod kezelni, szóval még egy-két hasonló és lehet internetes keménygyerek 2.0 cikk.

    VooDooQky | 2009. szeptember 28. 20:14
    Igen, levettem, hogy nem ilyen túlfűtött anime ez, csak tetszett az ötlet, hogy miket ki nem lehet hámozni belőle A postot, meg ha már így mondod, akkor összeállítok egy díszpéldányt, csak ha el is készül, nem tudom hogy küldjem el^^

    amaruchan | http://amaruchan.wordpress.com | 2009. szeptember 28. 20:52
    Hát bocs, de kanyarban nem ér fel az eddigi animés írásokhoz. Szerintem.

    Mellesleg nem úgy volt, hogy nem lesz társszerkesztő?

    Péter89 | 2009. szeptember 28. 22:00
    @amaruchan: Mivel jonna és én nem egy személy vagyunk, így természetes hogy a stílusunk, fogalmazásunk sem egy. Lehet szubjektíve nem bírod a stílusomat vagy a személyemet, sőt gyanítom egy szavad se lenne most ha jonna írta volna ezt a postot. Viszont érvek? Esetleg ellenpélda?

    Egyébként nem vagyok jonna társszerkesztője, fentebb már leírtam hogy és mint került ez ide, az meg hogy nem tetszik… hát istenem, így jártál.

    sJonna | | 2009. szeptember 28. 22:28
    Így van, fentebb mindent leírt, nem törtek ki a vulkánok sem most hogy közzétettem amit írt.

    Petrus | 2009. szeptember 28. 23:29
    Gratu Péter a posthoz! ^^ (a stílus/szóhasználat kicsit eltért Jonnáétól, csodálkoztam is, h ilyet írt)
    Amaruchan meg mostanában olyan kedvetlen. Az utóbbi postokról mind negatív véleménnyel volt. Vagy csak nekem tűnt fel?

    sJonna | | 2009. szeptember 28. 23:35
    @Petrus:
    Péter nem akkora paraszt mint én. Amaruval meg nem értem mivan…

    Yuriko-chan | 2009. szeptember 29. 06:53
    Na jó, megbocsájtok. Szerencsére nem lett olyan alázós az írás, mint amitől tartottam. Egyébként nekem az utolsó kép volt gyanús, mert azt Péter mutatta nekem egyszer.
    Viszont lenne egy kérdésem. Ki az alkesz és a bunkó leszbikus? Szégyellem magam rendesen, de most nem ugrik be, hogy kik ők.

    Na de most aztán jöjjön az a pasigyalázás, vagy legalább egy Dragon Ball!

    Bütyök | 2009. szeptember 29. 11:20
    Összességében nem rossz, de olvastam már jobbat is. A személyes ízlésemnek túl sok volt az “akasztott be”, “meghúzni” és társai.
    A kifigurázás lényegi elemének a szexualitás teljesen korrekt, csak szerintem kissé túlzásba estél.

    sJonna | | 2009. szeptember 29. 11:43
    @Yuriko-chan:
    Ha akarjátok majd írhatok egyet, de abban nem lesz részletes karakterelemzés, illetve nem lesz ennyire szépen felépítve.

    Az Ouran High School izén is gondolkozom egy ideje.

    Péter89 | 2009. szeptember 29. 11:46
    Petrus: Köszi, örülök hogy tetszik.

    Yuriko-chan: Az alkesz herceg Prince Diamond, a húga Emerald, a bunkó leszbikus pedig Haruka/Sailor Uranus de ez utóbbit írtam is. Egyébként örülök hogy ilyen jól viselted.

    sJonna: Szerintem amaru azok közé a régi motorosok közé tartozik akik nem viselik jól a változást. Nincs ezzel semmi baj, vannak ilyenek, lásd a költözésnél is sokan hogy kétségbe estek, aztán mégsem dőlt össze a világ.

    Bütyök: Igen, kicsit tényleg sok, de így is próbáltam variálni, viszont a lényeget valahogy ki kellett fejtenem. Lehet ha hagyom egy hétig ülepedni akkor jobban kiforrt volna, de most ez így sikerült, első szárnypróbálgatásom.

    sJonna | | 2009. szeptember 29. 11:48
    @Péter89:
    Lehet… sajnos azóta sokan nem is írnak a régiek közül.

    Péter89 | 2009. szeptember 29. 11:52
    sJonna: Ő bajuk, ha valaki ennyire hogy is fogalmazzak… korlátolt, azzal nincs mit kezdeni.

    Amúgy az Ouran High School mellett jó ötlet lenne még Suzumiya, vagy a legjobb szerintem a Honey and Clover lenne.

    Yuriko-chan | 2009. szeptember 29. 12:25
    @Péter89:
    A bunkó leszbikus közben már leesett, de… Prince Diamond alkesz? XD

    Petrus | 2009. szeptember 29. 16:50
    Igen!!! Ouran High School-t írjál Jonna!!! Vagy esetleg Full Metal Alchemistet. (most úgyis megint népszerű lesz, mert nyomatják az új sorozatot belőle. ^^)

    amaruchan | http://amaruchan.wordpress.com | 2009. szeptember 29. 18:45
    “egy szavad se lenne most ha jonna írta volna ezt a postot”
    De lenne, mert már a post olvasása közben ez volt a véleményem, azt meg csak később tudtam meg, hogy nem ő írta.

    Egyébként nem vagyok depressziós, ha ez jutott volna eszetekbe. XD Egyszerűen a mostani postok valahogy nem jöttek be. De az sem igaz, hogy mindegyik mostanit lefikáztam. A szórólapozós bekerült a Top10-be nálam. És ha leírhatjátok, hogy nektek tetszik, akkor miért ne írhatnám le, ha nekem meg nem?

    És minek érvelgessek? Nem akartam semmiféle vitába keveredni. Közöltem, hogy nekem nem jött be, és ennyi. Ez még nem a világ vége. Vagy itt is beüt a Subjektív-style?

    amaruchan | | 2009. szeptember 29. 18:46
    UI.: A szubjektívből kihagytam egy “z”-t…

    Bütyök | 2009. szeptember 29. 19:25
    @sJonna: Jajj, pont az Ouran… Érzékeny lelkemnek fájna egy ehhez hasonló. XD Tudom, hogy poén, de ha SM rajongó lennék biztos a falat kapartam volna.
    Ugyanakkor kíváncsi is lennék, mit hoznál ki belőle…

    Péter89 | 2009. szeptember 29. 20:00
    Yuriko-chan: Hát öhm… Prince Diamond minden jelenetben amikor mutatják (vagyis részenként legalább egyszer) vörösbort iszik és vagy a szobájában járkál, vagy a trónján ül. Sőt egyszer még a piából is démont csinál.

    Bütyök: Öhm én sem azért írtam a postot, mert utálom a Sailor Moont, az hogy kifigurázol valamit még nem jelenti azt hogy utálod is.

    VooDooQky | 2009. szeptember 29. 21:46
    Jonna, ha kész a csetes írományom, hová küldjem? Wordben kotyvasztom a cumót úgy mellesleg.

    sJonna | | 2009. szeptember 29. 21:52
    @VooDooQky:
    Ok, úgyis átformázom és lehet hogy bele is nyúlok ha szabad.

    sjonnablog@gmail.com

    Yuriko-chan | 2009. szeptember 30. 06:35
    @Péter89:
    LOL, erre nem is emlékeztem. XD

    Yuriko-chan | 2009. szeptember 30. 06:39
    És akkor ezt az amcsik vajon hogy adták le? Én azt olvastam egy tanulmányban, hogy ezek minden sz*rt kicenzúráznak az animékben, a piát is átszínezik szörpre meg ilyenek…

    Yuriko-chan | 2009. szeptember 30. 06:50
    Kikerestem azt a részt, és meg is kaptam a választ a kérdésemre: “Például a Sailor Moon azon jelenetében, ahol az egyik felnőtt szereplő bort ivott, a pohár tartalmát átszínezték sárgásra, hogy limonádénak látsszon.”

    Bütyök | 2009. szeptember 30. 14:55
    @Péter89: Tudom, hogy nem azért írtad mert utálod. De még minden rosszindulat nélkül is fájó lehet egy fannak, ha kifigurázzák a kedvencét… Gondolok itt egy esetleges Ouran-posztra.

    VooDooQky | 2009. szeptember 30. 18:43
    @Yuriko-chan:
    Ebből látszik, hogy az amcsik nem az életre nevelik a büdös kölköket
    Berúgni nem rúgott be az illető az említett részben? Azt lenne érdekes kimagyarázni, hogy a limonádétól hogyan tintázott be a pacák

    amaruchan | http://amaruchan.wordpress.com | 2009. szeptember 30. 19:16
    “Azt lenne érdekes kimagyarázni, hogy a limonádétól hogyan tintázott be a pacák ”

    Megbuggyant a limonádé.

    VooDooQky | 2009. szeptember 30. 19:26
    Jahm, én is erre gondoltam, de csak egy kicsit venné ki magát hülyén

    oszi | 2009. szeptember 30. 19:36
    tesómmal olvastuk közösen.kb egy világ omlott össze benne ezzel együtt végig röhögte velem a posztot fasza lett

    amaruchan | http://amaruchan.wordpress.com | 2009. szeptember 30. 19:36
    Az amcsik kimagyaráznák ezt is.

    Péter89 | 2009. szeptember 30. 22:04
    Yuriko-chan: Ebben csak az a vicces hogy ha a vörösbort átszínezed sárgára, akkor meg fehér bornak néz ki, szóval szinte ugyan ott vannak. Egyébként csináltak ők ennél jóval cifrábbakat is, a kedvencem a 46. rész (ami az amcsiknál a 40.) amikor annyit látni hogy a Dark Endymion lesújtani készül a pallossal aztán a következő jelenet már az hogy SM dobja a tiarát, és a közte lévő kábé 5-6 perces küzdelmet úgy egyszerűen, tisztán kivágták. Viszont a grafika… no az nem semmi.

    oszi: Örülök hogy tetszik.

    Véleményem szerint a lényeg most is az, hogy nem kell túl komolyan venni semmit, ha tudsz nevetni és ki tudod figurázni azt amit szeretsz, akkor az azt is mutatja hogy nem csak szereted, de a helyén is kezeled.

    Péter89 | 2009. szeptember 30. 22:11
    VooDooQky: “Ebből látszik, hogy az amcsik nem az életre nevelik a büdös kölköket” -> Nem e? Nézz meg egy Ren and Stimpy vagy egy Drawn Together részt, szvsz nincs azaz anime, ami megütné azoknak a szintjét, még az Inukami, FLCL sem. Az Amcsik csak az animéket szeretik gyepálni, de utána meg rövidesen kiadják az uncensored verziót is amit elérhető áron megvehetsz, szóval no para.

    olin | 2009. szeptember 30. 22:17
    Jajjj, de én mennyit röhögtem ezen! És a félelmetes, ha belegondolunk, mind igaz.
    Mondd Jonná, láttad te már a Papillon Rose-t? De az OVA-t ám, nem a TV-s baromságot. Na az szemérmetlenül kiparodizálja a SM-t, épp, ahogy te tetted most, és ZSENIÁLIS, nagyon ajánlom ha még nem ismered.

    Péter89 | 2009. szeptember 30. 22:24
    @olin: Én írtam, de azért köszi. Egyébként a Venus 5 tényleg “nagyon komoly” kár hogy a TV sorozat (főleg az uccsó két része) egyáltalán nem hozta az OVA színvonalát, bár az első 2-3 rész még nézhető volt. Amúgy a legjobb szerintem a Venus 5, meg van még két Amcsi cucc a StarBallZ és a Sailor Moon and the 7 BallZ.

    Péter89 | 2009. szeptember 30. 22:26
    Hoppá elírtam… Papillon Rose-t értettem az elején, mindegy késő van. Nyomok még egyet a Painkiller-el aztán fekvés.

    Yuriko-chan | 2009. október 1. 12:45
    “Yuriko-chan: Ebben csak az a vicces hogy ha a vörösbort átszínezed sárgára, akkor meg fehér bornak néz ki, szóval szinte ugyan ott vannak. ”
    Hát ez az.

    olin | 2009. október 1. 19:32
    @Péter89: Dzsízösz, elnézést, valahogy lemaradt hogy te vagy a szerző. De grat, A++ írás lett. Ja és adok egy esélyt azoknak még amiket mondtál, hátha tetszenek.

    Péter89 | 2009. október 1. 20:35
    @olin:
    Köszi. A StarBallZ amúgy elsősorban Star Wars paródia, a Sailor Moon and the 7 BallZ meg eléggé gyengus a többihez képest, egyszer meg lehet nézni, de én speciel már untam a végefelé. Ha esetleg problémád lenne a beszerzésekkel, mail címem: smhungary89@gmail.com

    VooDooQky | 2009. október 2. 17:36
    @Péter89:
    Nah, ebből a Drawn Together-t nem ismertem, a Ren&Stimpy Show-ról viszont tudom, hogy atomnagy gyökérség. Asszem küldök is neked mélt ezzel kapcsolatban

    Péter89 | 2009. október 2. 22:12
    Okés, én meg majd igyekszem pár cuccot feltölteni, addig is egy kis ízelítő a Drawn Togetherből: http://www.videoplayer.hu/videos/embed/349220

  2. Ah végre fent van, formázva meg minden. AHHHHHHHHHHHHH

  3. Péter Ezt mondja:

    THNX! Bár mint ha 1-2 kép kimaradt volna, meg a gifet nem kezeli, de ez már csak apróság. :)

  4. Nem volt erőm már tényleg…

  5. Péter Ezt mondja:

    Nem elégedetlenkedek én, a szöveg átkerült, az a lényeg, csak két cosplay freak hiányzik, de azokkal meg tele a net amúgy is. :)

  6. Mindenki Merkúr tündérre fappolt :D

  7. Az milyen színű?

  8. Péter Ezt mondja:

    black87: Hát a japcsiknál valamiért nagyon ő volt a best, meg Sibicsusza és Szaturn. Hiába na, Japánok… kell ennél több? :D Amúgy beszéltem már olyannal MSN-en aki beizgult a 200.résztől amikor nézte a Jewtubeon, sőt egyszer egy elvetemült eldicsekedett az Aoi anime fórumán hogy amikor feltűnt Vénusz akkor neki mindig feállt, szóval igen működik a formula. :D

    jonna: A kék, rövidhajú, a legcsúnyább.

  9. LOL *instant erection*

  10. Péter Ezt mondja:

    Az a több 10.000 doujinshi manga meg hentai art valami miatt csak megszületett. :)

    Mondjuk a Vénusz az még legalább tényleg jól is néz ki, más kérdés hogy tipikus “esze semmi, dugd meg jól!” csaj de azért hogy a látványától felálljon… hát az már egy külön kategória, az meg egy újabb aki büszkén el is meséli. Nekem valamiért a rajzfilmfigurák nem az eseteim. :P

  11. “A kék, rövidhajú, a legcsúnyább.”

    Ízlések és pofonok :D

    Igen, Merkúr és Szaturn. Úgy látszik én is a beteg japók táborába tartozom lassan. Igaz, Chibiusa nem kerülne a dobogóra. Valószínüleg Jupiter bitorolná a harmadik helyet.

  12. Péter Ezt mondja:

    black87: Na igen, talán még Jupiter a legnormálisabb mint nő, meg Plútó, esetleg még Mars is belefér. Merkúrt viszont sohasem szerettem, se a külseje, sem a jelleme nem vonz, nem szeretem se a frigideket, se a strébereket. Oké fontos dolog a tanulás, de nem napi 12:00 egyhuzamban, még nyári vakáción is. :S A másik nagy wtf Szaturn nálam, mert oké, én is jobban szeretem a darkos/gothos csajokat mint a diszkós plázacicákat, de a túl sok drámázás és érzelmi ömlengés zavar.

  13. Rich'arD Ezt mondja:

    Sutyerák áruló parazst vagy te PÉTER! Ittt megjátcod h mien vagyány vagy meg jó lehurrogod a sailor monnt máshol meg hazudgász h fan vagy, hát mien egy kétszínű ember vagy te! GERINCETLEN HAZUDOZÓ!!!!!!!!!

  14. :D Bár tényleg gyanús hogy ennyire vágja a storyt. :D

  15. Péter Ezt mondja:

    Jézus úristen! Hát én itt mindjárt keresztre leszek feszítve! :D

    Na szóval kedves Rich’arD tudod a humor világában létezik egy olyan dolog, hogy paródia, amikor kifigurázol valamit, más kérdés hogy valaki érti e a poént vagy sem. Ha pedig már paródia, akkor ha valamit kiparodizálsz, az nem feltétlenül jelenti azt is, hogy te azt biza utálod, lehet úgy is viccet csinálni valamiből hogy szereted. Jonna azért ír egyes animékről lulzt, paródiát (nevezzük ahogy tetszik) mert nem szereti őket, és főleg azért mert hülyét kap a fandomtól, amit egyébként meg is értek.

    Én viszont nem ilyen vagyok, én csak azzal foglalkozom amit szeretek és ami érdekel, ami nem érdekel azt nemes egyszerűséggel leszarom, maximum ha valaki kérdezi, vagy ha nagyon kiakaszt akkor leírom róla a véleményemet, ennyi. És miért ne figurázhatnám ki ha nekem úgy tetszik? Esetleg miért ne tehetném ezt kicsit parasztabb stílusban? Az én dolgom hogy mit és hogy csinálok. Szvsz az egy dolog ha valamit szeretsz, más kérdés hogy a helyén is tudod e kezelni, mert ha tudsz rajta nevetni, és esetleg még viccet is tudsz belőle csinálni, akkor szerintem azért akkora nem lehet a baj.

    Sohasem értettem ezt a fekete-fehér gondolkodást, miszerint hogy ha valamit szeretsz, akkor arról csak jót és szépet szabad mondani, sőt egyenesen bálványoznod kell, és ha valaki másképp tesz az “árulás” (LOL). Ha azt mondod egy médiumra, miliőre, árucikkre hogy szereted, az nem egy keresztes lovagi eskütétel, ami szerint neked mostantól vakvéreb módjára kell dogmatikus tanként védelmezned, hadjáratot vívnod az eretnekek ellen, mint ha valamifajta hitvallás lenne, hanem azt jelenti hogy valamiért tetszett és esetleg majd arra is méltatod hogy foglalkozz vele.

    Engem sok dolog érdekel, sok mindent szeretek, és sok mindennel szeretnék foglalkozni is, vagy ez baj? Mert szerintem egyáltalán nem az, az meg hogy nekem mi tetszik, mi az ami érdekel és miért az már az én dolgom. Nem vagyok hibátlan, csináltam én is sok hülyeséget, írtam le én is sok hülyeséget, estem már túlzásba, ütöttem már meg szélsőséges hangnemet, csak hogy nem mindenki marad meg egy szinten, van aki idővel továbblép, ami nem feltétlenül jelenti azt is, hogy amit valamikor-valamiért megszerettél azt most már el is kell hagynod.

    Jonna: Úgyis tudod amit tudni akarsz. :)

  16. nyááh, nekem mikor általános iskolás voltam, Merkúr volt a példaképem! *stréber* :D EPIC FAIL XDD
    Aztán középsuliban átpártoltam a “sudribunkóhoz” meg a nőjéhez. :P
    Szaturnusz meg tényleg fárasztó a sok szenvedésével. @_@

  17. SlyZero Ezt mondja:

    Kissé sok helyen egyezik az encyclopedia dramatica hasonló bejegyzésével, de ezt tudjuk be annak, több szem is ugyanazt a baromságot látja benne.
    Viszont szeretnék szólni, hogy a szóismétlés elkerülése végett nyugodtan lehetett volna használni a „beakasztani” szó szinonimáit., úgy mint: megbaszni, megdugni, gerincre vágni, megkúrni, lefektetni, befedezni, megdönteni, kefélni, stb.
    A négers kép viszont nagyon üt. XD

  18. Péter Ezt mondja:

    SlyZero: Igen, ezt a szememre vetették egy páran, pedig jóval több dologban különbözik, mondjuk kapásból a bevezetés, a story, a szériák leírása (utóbbi 2 ott nincs is).

    A karakterek sorrendje majdnem ugyan az, lévén így jönnek sorban. A róluk leírt dolgokban is van egyezés, viszont ha Usagi hisztis, és Mars erőszakos, akkor azt tényszerűen muszáj leírni ha egyszer az. Egyébként ott sok olyan dologról írnak, amiről én nem, hasonlóan én meg sok olyanról amiről ott nem.

    Egyébként azt is elárulom, ez/az a fajta értékelés sem az ED találmánya, YTMD és más oldalakon sok postban láttam már. A Nigga Moon-os képet szintén a YTMD-ről töltöttem vagy 2-éve, itt a link: http://ytmnd.com/sites/profile/828079 és a dátum is 2007.

    Szóismétlés előfordul, abban igazat adok.

    Petrus: Most komolyan… mit lehet a Haruka-Michiru pároson enni? Annyira mesterkélt és átlátszó az egész… :roll:

  19. @ Péter: nekem az tetszett bennük, h bármi történt, ők mindig 1 csapat voltak (Uranus&Neptune), szinte senkit nem engedtek magukhoz közel. De lehet nekem ez csak azért tűnt fel, mert én magam is egyenesen émelyítőnek találtam Moonie naivitását miszerint ha mindenki összefog győzhetnek. Én bevallom őszintén nem vagyok csapatjátékos, max párban vagyok hajlandó együttműködni. Ezért is tudtam velük leginkább azonosulni. ^^ (Amúgy a Haruka-Michiru páros meg Usagiékhoz képest sokkal komolyabb és felnőttesebb karakterek, ráadásul kicsit eszményi és elérhetetlenek.)

  20. Péter Ezt mondja:

    Nekem közülük egyedül Pluto volt szimpatikus, mert ő tényleg idősebb, éretebb, felnőttesebb volt mint a többi. A párosra visszatérve egyébként engem leginkább azaz erőltetett bálványozás zavart nagyon a széria első felében, a grálos rész után már jobban tetszett a szerepük.

    Őszintén szólva ha én érettségre, komolyságra vágyok, azt eleve nem itt fogom keresni mert arra se az anime, se a manga nem alkalmas. :) Az SM addig jó amíg nem kezdesz vele szemben komolyabb elvárásokat állítani, persze azért a folytatások sajnos itt se nagyon tudták hozni az előtte lévők szintjét/színvonalát, szóval én a Starsra már nem is nagyon éreztem semmit az eredeti hangulatból.

  21. Nézd, tisztában vagyok vele, hogy a SM nem egy komoly mű, de hát istenem, mikor az ember 15-16 éves, és a tv-ben csak ezt nyomatják (megjegyzem, nekem akkor nem volt még internetem itthon, úgyhogy a Starsot csak jóval később néztem meg) akkor csak ezt nézi nem igaz? :) És azért azt se felejtsd el, hogy amit az ember kisgyerekként/tiniként megnéz, egészen máshogy tekint rá, mint felnőttként. Őszintén szólva én nem bírnám már végignézni még egyszer a SM-t (ahogy a Kimba, a fehér oroszlánt se tudtam), mert tök gagyi a mostani animékhez. XD A vicc az, hogy a 17 éves húgom is így gondolja, aki kb. 8-10 évesen nézte velem együtt annó. :D
    Plutó érdekes egy karakter, mondjuk én nem tudtam soha elválasztani a “Chibiusa dajkája” szereptől. ^^” A másik meg ha az ő támadása a “halál sikoly”, miért mindenki Szaturnusztól van befosva, hogy elpusztítja a világot? :D És gondolom az sem véletlen, hogy pont Setsuna fogadja majd örökbe az újjászületett kicsi Hotarut… hehe, agyafúrt egy némber. XD

  22. Péter Ezt mondja:

    Amit leírsz azzal én is pont így vagyok (én is megéltem ám hej :D ), és bezony tény hogy ha azt mondanák nekem most nézzem újra az SM-et vagy az akkoriak közül bármelyiket DB-t, Sandybellt, Candyt, Kimbát már nem menne, max nagyon nyögvenyelősen. Abban viszont nem értek egyet hogy a mai, illetve a most TV-ben adott animék jobbak lennének, sőt a maiak inkább még gagyibbak, televannak feleslegesen jajgatással, sápítozással, mű szenvedéssel, ja és persze loli-moe az alap. A “pozitív diszkriminációban” sem hiszek, ezt már kifejtettem nemrég egy fórumon, én sohasem szoktam csak a “szép emlékek miatt” valamit szeretni, vagy ezért kivételezni vele.

    SM-hez visszatérve ha másra nem is, Naoko néni legalább ügyelt arra, hogy az egésznek az a baromi egyszerű és naiv mondanivalója ami van, az tiszta és félreérthetetlen legyen. :)

  23. Ez betegesen fasza poszt volt.
    Amúgy általánosban a csajok mindig “szélormúnosdit” játszottak, és mindig én voltam Mamoru, ha esetleg úgy alakult… xD xD xD
    …már akkor is utáltam az infantilis dolgokat. :D

  24. Emlékszem arra, hogy mikor még lehetett kapni ezeket a SM újságokat, egyszer az újságos leordította a fejemet, hogy “Szélormún” nem pedig “Széjlámún” :D Na, mondtam is neki, hogy nem tök mindegy németül mondom-e vagy angolul, úgyis tudja miről van szó?! :D

  25. Péter Ezt mondja:

    benyoboy: Köszi. :)

    Petrus: Jaj ilyen nálunk is volt, mindenki franciásan “széjla monn”n-ak ejtette, aztán tanszobán egy 7.-es csaj beszólt hogy azt “széjlör mún”-nak kell kiejteni… LOL.

  26. Jó kis post, de a képeket muszáj?:/(inkább az első felére gondolok).

    Péter:Most valahogy én is úgy vagyok vele, hogy mivel elégé “fikázós” lettem, már kevesebb animét tudok élvezni.(meg több JRPG sztoriba tudok belekötni, de szerencsére ott inkább a gameplay érdekel inkább.)

  27. Péter Ezt mondja:

    baluzz: Elnézést ha esetleg rosszul lettél, de elhiheted nekem se volt nagy élvezet ezeket leszedni, sőt némelyiket méretezni, vágni, de a posthoz kellett. :) Még egyszer bocs ha betett. Amúgy amilyen fejeket kell nekem néhanapján retusálnom… szóval én már valamennyire immunis lettem az évek során. :)

    JRPG meg… szóval ha már RPG akkor Eye of the Beholder, Wizardry, Ultima, Druids, Moon Stone, Baldur’s Gate, Neverwinter Nights, Icewind Dale, Planescape Torment, Morrowind, Oblivion, Dungeon Siege, stb. ;)

Válasz